Ismét életet menthetett a Péterfy Kórház inkubátora
A kislány hajnalban született, jelenleg a kórházban gondozzák
Egészséges csecsemőt találtak a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet munkatársai az intézmény Péterfy Sándor utcai bejáratánál elhelyezett inkubátorban. „A kislányt felvittük a kórház újszülöttintenzív-osztályára (PIC), állapota stabil” –jelentette be az intézmény főigazgatója. Dr. Sásdi Antal elmondta: utoljára egy éve találtak (egy hét különbséggel napra pontosan) a bejárati inkubátorban csecsemőt, akkor egy fiút. A Péterfy inkubátorát 2010-ben helyezték ki, a ma hajnalban világra jött kislánnyal együtt eddig 6 gyermeket tettek bele, a többiek mind fiúbabák voltak. „Ilyenkor az örökbefogadási folyamat gyorsabban zajlik, mint ha egy babát egyszerűen „ottfelejtenek” egy szülészeten. Örömteli, hogy a korábban született csecsemők már két héten belül örökbefogadó családhoz kerültek, egyetlen kivétellel, amikor a nagyszülők – értesülve unokájukról – maguk jöttek el és vitték haza a fiúcskát” – tette hozzá dr. Sásdi Antal.
A most talált kislány mellett egy rövid írást is elhelyeztek, beszámolva arról, hogy a baba reggel 6 órakor született, a neve Zsófia, és biológiai anyja „egy szerető családnak” szánja.