Ápolók napja – újra közösségben

Vers, gyermekkórus, zongora és furulya, köszöntések, virágok - 2 év után végre közösen ünnepeltünk május 12-én a Nemzetközi Ápolók Napján.

2022. május 16.

A Covid-19 váratlanul és megállíthatatlanul tört ránk 2020-ban, és nem csak a köznapi viselkedésformák szabályait rúgta fel, de jelentős hatással volt hétköznapi életünk minden pillanatára. Bezárkóztunk, eleinte az utcára sem mehettünk, maszkot hordtunk, megszűnt a kézfogás és ölelés, pusziról szó sem lehetett. Mi itt a kórházban szembesültünk azzal, hogy lassan, de kiszámíthatóan olyan ütemben emelkedik a fertőzöttek száma, hogy nem lesz elég a hivatástudatunk, a tenniakarásunk, komolyabb átszervezésekre lesz szükség. És nem tévedtünk, fertőtlenítőszagban, maszkban, kesztyűben, karanténban, beöltözve és átirányítva: de megcsináltuk.

És most, 2022 májusában, két év után újra együtt ünnepelhetett intézményünk közössége. Valójában az első, kisebb közösséget érintő közös ünneplés pár nappal megelőzte az ápolók napját, és talán azok a pillanatok voltak, amikor mindenki elhitte: legyőztük a Covid-válságot, és megünnepeltük, hogy gyönyörűen megújul a Rendelőintézeti. Ott Covid-csapataink köszöntötték egymást, és,hogy ennek miért van jelentősége, beszámolónk végén kiderül. 

Május 12-én izgatottan csacsogó gyermekhangok fogadták a kórházi aulába lépőt, sok ünneplőbe öltözött, várakozott az oszlopsor mögött arra, hogy helyet kapjanak a vendégek. Dr. Sásdi Antal főigazgató köszöntötte a megjelenteket, és nem feledkezett meg azokról sem, akik éppen váltásban, otthonukban voltak, vagy a betegágyak mellett dolgoztak. Mindenkinek egyformán járt a főigazgatói köszönet és a szívélyes dicsérő szavak. Az intézmény vezetője kiemelte, hogy hatalmas dolgokat vittek véghez a dolgozók, amihez szükséges volt a technikai munkatársakra, mint az ápolók kitartására és az orvosok hitére. Ezt pedig nem lehetett másképp, csak csapatban. Sásdi Antal megjegyezte, hiszi, hogy főváros, az ország legjobb, legodaadóbb, szakmailag a legfelkészültebb egészségügyi gárdája dolgozik a Péterfy Kórházban.

A köszöntőt később Gornicsar Kata szavalata hangzott el, majd Kaszai Erzsébet ápolási igazgató mondott köszöntőt ápolás történelmi összefoglalójával, remek képi illusztrációkkal kísérve szavait. A jelenlévő képernyőn az intézmény dolgozói tűntek fel. Az előadást követte az Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium 9-14 éves diákjainak kórusa lépett fel, zongora és furulya bemutatóval színesítve a hangulatos előadást.

A koncert után átadásra kerültek az idei Főigazgatói Dicséretek, összesen 24 kolléga vehette át a virágot és az oklevelet az intézmény főigazgatójától.

Az ápolók napi ünnepségen köszöntőt mondott a kerület képviselője, Nagy Andrea, aki elmondta, hogy ő nem egy nap az évben ünnepli és köszönti az ápolókat, hanem az év minden napján. Nagyra értékeli az egészségügyi szakdolgozók áldozatos munkáját. Végül levetítették az összefoglaló elején jelezett aulaavató, covidzáró ünnepség két meglepetéstáncát, a Jerusalema táncot, illetve az Oltópont köszönőtáncát, ami Nagy Andrea finanszírozásában került rögzítésre, és feldolgozásra. 

 Dr. Buzogány István főorvos köszöntője és előadása zárta az eseményt, aki Szilvási Pál - Egyszer majd szeretném megírni ezeket a nőket - című versét szavalta el. Az ünnepség állófogadással fejeződött be, ahol egyértelműen mindenki egyetértett abban, hogy szükség van ezekre a pillanatokra, szükség van arra, hogy a Covid miatti egymásrautaltságból felépülő hihetetlen összetartás és csapatszellem a továbbiakban is része legyen az életünknek. Természetesen Covid nélkül!

Gratulálunk Nekik!

 

Jutalmazottak:

Kissné Lakatos Erika - szakasszisztens  Endoszkópos labor,  Tankó Andrásné Emese - csecsemő és gyermekápoló  NIC,  Varga Zsuzsanna - segédápoló  I.Bel Gyimesi Dóra - asszisztens  Sebészeti Szakrendelő,  Szép Valéria - ápoló  Szemészeti  Szemészeti Szemészeti Szemészeti Szemészeti Szemészeti Szemészeti Szemészeti Szemészeti Szemészeti Szemészeti Szemészeti Szemészeti  Szemészet Szeredi Zoltánné - segédápoló  II. Krónikus Belgyógy.,  Szabóné Rózsa Mónika - szakápoló  MRO,  Takács Józsefné - műtőssegéd  Szül-Nőgy.Műtő,   Kis Anna - aneszteziológiai szakasszisztens  ITO,  Kolozsi Krisztina - segédápoló  Urológia Osztály,  Balajthy-Chovanecz Judit - int.terápiásszakáp. Kp-Intenzív Osztály,  Mókusné Pesti Ágnes - főnővér  III. Krónikus,  Farkasné Lőcsei Zsuzsanna  Kp-Laboratórium,  Deák Carmen - ápoló  III. Belgyógyászat,  Török Adrienn - gyógyszertári asszisztens  Kp-Gyógyszertár, Magyaródiné Pikó Zsuzsanna - ápoló  II. Bel. Kardio.,  Oravecz Erzsébet - ápoló  Urológia osztály,  Pekárné Pós Ildikó - ápoló  Urológia osztály,  Menyhárt Erika - ápoló Urológia osztály,  Kovács András - ápoló  Pszichiátria gondozó,  Zán Katalin - főnővér  PIC- Koraszülött, osztály  Riczu Anikó - főnővér  Neurológia osztály