A POTI az „Év PromoBox követei” első kitüntetettje
A Péterfy Kórház évtizedek óta a fővárosi szülészeti és csecsemőgyógyászati ellátás egyik kiemelt központja
A Péterfy az „Év PromoBox követei” első kitüntetettjeIdén a Péterfy Kórház vehette át elsőként az „Év PromoBox követei” kitüntetést, amelyben az intézmény a szülészeti osztályon dolgozó munkatársak áldozatos és odaadó munkájának köszönhetően részesült. A díjat a kórház szülészeti osztályán adták át Rónaszékiné Keresztes Mónika miniszteri biztossal és az Unilever Magyarország képviselőivel karöltve. A Péterfy Kórház mellett az év végéig még két magyarországi kórház kapja meg az „Év PromoBox követei” kitüntetést.
„Szülészeti és csecsemőosztályunk dolgozói áldozatos és magas színvonalú munkát végeznek. Hálásan köszönjük munkánk elismerését, hogy ebben az évben kórházunk viselheti az „Év PromoBox követei” megtisztelő elismerést” – hangsúlyozta Dr. Flóris István, a Péterfy Kórház-Rendelőintézet Országos Traumatológiai Intézet főigazgató-helyettese. Az orvosigazgató hozzáfűzte, a Péterfy Kórház évtizedek óta a fővárosi szülészeti és csecsemőgyógyászati ellátás egyik kiemelt központja, ahol nagyon fontosnak tartják a jó anya-gyermek kapcsolat minél korábbi kialakítását. Az utóbbi években még több figyelmet fordítottak arra, hogy a szülőnők és újszülöttek számára barátságos környezetet alakítsanak ki. A baba-mama szobákban a kismamák a szülést követően azonnal együtt lehetnek gyermekükkel.
„2018 a Családok Éve – aktuális és különös figyelmet kap ez a pótolhatatlan szeretetközösség, amely Magyarország és egész Európa hosszú távú létét határozza meg, ezért semmiképpen sem csupán egy esztendőre szól” – fogalmazott Rónaszékiné Keresztes Monika magyar zenei nevelésért felelős miniszteri biztos. „Hét gyermeket hoztam világra, és döntő többségben nagyon pozitív élményekkel és hálával a szívemben gondolok a gyermekágyas osztályok egész stábjára. A Péterfy Kórházhoz különös élmény köt, hiszen néhány évvel ezelőtt egy kis keresztfiam született itt. Édesanyjának nem volt választott orvosa, spontán került a szülészeti osztályra és úgy hozták a körülmények, hogy én kísértem őt ide és voltam végig mellette. Nehéz és elhúzódó szülés volt, több műszak is váltotta egymást, de a mai napig őrzöm emlékét annak az összehangolt és szeretetteli csapatmunkának, amely ott jelen volt” – emlékezett a Péterfy Kórházban szerzett tapasztalataira a miniszteri biztos, hozzátéve: „Örömmel tölt el, hogy tanúja lehetek a Promobox és a Péterfy Kórház együttműködésének, amely által remélhetően minél több boldog család születik.”
„Célunk hálát és köszönetet mondani az utóbbi év fáradhatatlan munkájáért és az együttműködésért, tiszteletet és köszönetet közvetítve az új életeket őrző és ápoló nővérek irányába. Nem feledhetjük, hogy a magyar szülészeteken dolgozó kollégáink a hétköznapok igazi hősei, ugyanis nemcsak a kismama és a kisgyermek mellett állnak ki életük egyik legmeghatározóbb időszakában, hanem tanácsaikkal, szeretetükkel és odaadásukkal segítik a magyar családokat az egészséges és kiegyensúlyozott élet első lépéseinek megtételében” – jelentette ki Fejérdy Zsófia, a PromoBox Kft. tulajdonosa. „Az Unilever Magyarországnál is kiemelten fontosnak tartjuk, hogy köszönetet mondjunk a kórházakban dolgozóknak. Célunk könnyebbé tenni termékeinkkel mind a kórházban dolgozók, mind az anyukák életét. A Domestos elkötelezett a higiéniai körülmények javításáért és kiemelt célja, hogy a családok és gyermekek számára biztosítsa az egészséges környezetet. Hiszünk benne, hogy a társadalmi felelősségvállalásnak és a segítségnyújtásnak a mindennapjaink részévé kell válnia, ez által is közösen építve a biztos jövőt” – nyilatkozta Turóczi Bálint, az Unilever Magyarország Kft. márkamenedzsere.
Minden magyar kismama átveheti a PromoBox BabaCsomagját a hazai szülészeteken. A cég partnereinek jóvoltából idén decemberben az „Év PromoBox követei” kitüntetéssel egy mosógépet, egy szárítógépet és nagyértékű Unilever termékeket tartalmazó ajándékcsomagot is kapott a Péterfy Kórház szülészeti osztálya. „A PromoBox kitüntetésével érkező új mosógép rendkívül jókor jött a PIC osztály hétköznapjaiba, mert a régit már le kellett selejtezni. Nagy segítség ez mindannyiunknak az osztályon, megkönnyíti a dolgozók munkáját és növeli a kismamák komfortérzetét” – mondta Kissné Kacsuk Zsuzsa, a Péterfy Kórház PIC osztályának gyermekápolója.
A TASZ 2015-ben készült felmérése szerint – amelyben több mint 60 hazai egészségügyi intézményt vizsgáltak – a Péterfy és a keszthelyi kórház szülészete bizonyult a leginkább "gyermek és szülőbarát" kórháznak az országban. Az idei évben a Péterfy támogatást nyert az Emberi Erőforrások Minisztériuma által a családbarát szülészeti és perinatalis centrumok fejlesztésére kiírt „Családbarát, családközpontú szülészeti és koraszülött intenzív ellátás infrastrukturális feltételeinek fejlesztése” című pályázaton is. Az összeget is a kórház szülészeti és csecsemőosztálya fejlesztésére fordítják.