A lepel akár lehetett a halott Krisztus sebekkel borított testén is

Langer professzor, a transzplantáció nemzetközi szaktekintélye ismert festmények reprodukcióival és saját fotóival is illusztrált előadásának elején hangsúlyozta, hogy mondandójában a tudományos szempontok lesznek a mérvadók, hipotézise szerint a sokat vizsgált, vitákat kiváltó, a Szentszék tulajdonában lévő textília Jézus testét boríthatta. Az orvos feltételezésének alátámasztására részletesen végighaladt a nagycsütörtöki, az utolsó vacsora utáni eseményektől egészen a kereszthalálig, és egy átlagos ember fizikai, testi tulajdonságait figyelembe véve állapította meg, miért is halt meg viszonylag hamar, 3-4 óra leforgása alatt Krisztus a keresztfán.

Az biztos, hogy Jézus fizikai állapotát erősen befolyásolta Langer doktor szerint, hogy csütörtöktől egészen a haláláig több mint 30 órán át nem alhatott. Kitért a Szent Lukács evangéliumában, az egyébként orvos evangélista által leírt, az erős stressz okozta vérrel verejtékezésre, amelyet az orvosi szakma haematohydrosis néven emleget. Felhívta a figyelmet arra is, hogy mind a négy evangélium szól arról, hogy Jézust a főpap szolgái bántalmazták, megverték, ököllel az arcába ütöttek. Az így a baloldali járomcsontnál keletkező sérülés nyoma pedig jól látszik a leplen lévő arc lenyomatán is.

 

Langer Róbert ezután a megostorozás sebeiről beszélt, amit feltételezhetően a „három ágú macskával”, a fémhorgokban végződő korbáccsal ketten hajtottak végre. A 39 csapás háromszor ennyi sebet okozhatott, mindezt Mel Gibson híres filmjének egyik kockájával is illusztrálta a professzor. Langer doktor kitért a töviskoszorú okozta sebekre is. Itt az előadó megállapította, hogy a kimerültség, a nyílt sebek és a vérveszteség mellett kiszáradásos sokk jelentkezhetett Jézusnál. Ilyen állapotban kötözték aztán vállára a „patibulumot”, a keresztfa vízszintes alkotóelemét, ami 35-50 kilót is nyomhatott a kutatások szerint.

Innentől az előadó a katolikus egyház keresztút szertartásának állomásai, stációi szerint haladva beszélt a szenvedéstörténetről: Cirenei Simon szerepéről és Veronika kendőjéről, amiről hat másolat is készült a középkorban. Ismertette a három elesés hátterét adó kimerültséget, majd a keresztre szögezés módját is. Itt kitért a 18-20 centiméteres szögekre, amelyeket a csuklócsontok közötti, úgynevezett Destot-nyíláson vezettek át a profi hóhérok. Szó volt a kereszt függőleges részén, a „stipesen” lévő lábtámasz szerepéről, ami lehetővé tette az elítélt légzésének megkönnyítését. A professzor kitért Jézusnak az evangéliumokban is szereplő epével, ecettel, mirhával kevert borral való megitatásról, ami mögött szerinte inkább a fájdalomcsillapítási szándék állhatott.

Az orvos ismertette a keresztre feszítettek halálát kiváltó folyamatot is. Eszerint a mellkasban felgyülemlő víz miatt egyre kisebb lesz a tüdő légzőfelülete, beáll az „asphyxia”, a fulladásos állapot. Így az elítéltnek a stipeshez rögzített lábával fel kell nyomnia magát a lógó helyzetéből, hogy levegőt tudjon venni. Amikor erre már nincs ereje, akkor megfullad, vagy előtte eltörik a lábszárát, mint a Krisztus két oldalára felfeszített latroknak. Jézus Krisztus a professzor számítása szerint kb. 32 órás szenvedés után halt meg, a katona lándzsája pedig az asphyxia miatt a tüdőben felgyülemlő vizenyőnek is utat nyitott.

A keresztről való levétel után kap szerepet a lepel. Az előadó felhívta a figyelmet, hogy János evangélista szerint a testet fűszerekkel együtt gyolcsruhába teszik, mert a közelgő sabbat miatt nincs idő a megmosására és zsidó szokás szerinti felöltöztetésére. Így kerülhetett a rengeteg vérnyom a lepelre, és azért indultak húsvét hajnalán a sírhoz az asszonyok, hogy a megmosás, és a megkenés műveletét elvégezzék. A Torinóban őrzött lepel 436 cm hosszú, 110 cm széles és 0,34 milliméter vastag, halszálkás szövésű anyag, amit a feltételezések szerint Mária Magdolna, esetleg egy szolga vihetett el az üres sírból.

Az előadáson ezután végigkövethettük a lepel útját egészen Torinóig. Az ereklye a szíriai Edesszában bukkant fel 525-ben, egy áradás után a város falából került elő. Már ekkor csodatévő szerepet tulajdonítanak neki, a várost ostromló ellenség, majd a terjeszkedő iszlám ellen „vetik be”, végül 938-ban kerül mohamedán kézre. 942-ben már Bizáncban van, annak 1204-es velenceiek általi kifosztása után kerül a francia templomos lovagok kezére. 1353-ban Geoffroi de Charny, a kor egyik legnevesebb lovagja birtokolta. 1502-ig Franciaország ad otthont neki, majd egy csere révén, már ezüstládában a savoyai hercegekhez, a későbbi olasz uralkodócsaládhoz kerül.

1532-ben, egy tűzvész nyomán megsérül, Langer professzor szerint a láda ezüstlemezeit összefogó megolvadt ón égetheti meg. Az előadó itt említette meg, hogy a 2. világháború során az ereklyéket szenvedélyesen gyűjtő Hitler is meg akarta szerezni. 1972-ben a leplet megpróbálták felgyújtani, 1983-ban aztán a Szentszék lesz a tulajdonosa, és 1997-ben, egy újabb tűzvészben kerül ismét veszélybe. Le is ég a torinói Szent János székesegyház kápolnája, de a lepel akkor éppen nincsen a helyén, így menekül meg.

Az előadó ezután részletesen ismertette a lepel kutatásának eddigi állomásait is az első, még az 1800-as évek végén történő lefényképezésétől egészen a 1988-ban, Zürichben, Oxfordban és Arizonában párhuzamosan elvégzett C14-es kormeghatározásig. A vizsgálat egybehangzóan 1200 és 1304 közé teszi a textília korát, de Langer doktor úgy tudja, hogy a megégett részhez közelről volt a minta, ami meghamisíthatja az eredményt. A professzor szerint bebizonyosodott, hogy tévedés volt azon feltételezés is, hogy festették a leplet, megpróbálván azt hamisítani, az alakot kirajzoló vér pedig AB vércsoportú, amely különösen gyakori a Közel-Keleten. Több szakértő szerint a leplet egy igen intenzív, talán neutronsugárzás érhette, ez hozhatta létre a leplen látható rajzolatot. A pollenvizsgálat a keresztre feszítés idején Jeruzsálem környékén nyíló virágok pollenjeit találta meg, a vérnyomok az előadó szerint is teljesen megfeleltethetők Jézus Krisztus ama időszak alatt szerzett sebeinek. No és a lepedő anyaga és szövési technikája is megfelel az I. századi, palesztinai szokásoknak.

Langer Róbert az előadását végül a lepel előtt imádkozó Szent II. János Pál fényképével zárta, aki valódinak fogadta el az ereklyét. A professzor egy kérdésre, összegzésként elmondta,az bizonyos, hogy egy Krisztus halálának és feltámadásának idején kereszthalált szenvedett embert takart egykor a gyolcsvászon. Aki akár lehetett Jézus Krisztus is.És a többi már hit kérdése. 

(A fenti összegzés elsődleges közlője az Országút c. lap)