A legfontosabb a küzdés maga!
Rákellenes Világnap
A Rákellenes Világnapot immár 24 éve tartják minden év február 4-én. A Nemzetközi Rákellenes Unió (UICC) központi kampánytémája az esélyegyenlőség a daganatos betegek ellátásában, „Méltányos ellátást mindenkinek”. Az unió magyar tagszervezete, a Magyar Rákellenes Liga ezen apropóból, egy eddig kevésbé reflektorfényben lévő betegkörre kívánja felhívni a figyelmet: a ráktúlélőkre.
A Világnap kapcsán beszélgettünk Dr. Kristó Katalinnal az onkológiai szakrendelő - gondozó rendelésvezető főorvosával.
- A rák esetében, ami az egyik legtöbb embert érintő, legkomolyabb betegség, van-e értelme egy ilyen világnapnak?
- Természetesen van, mert egy sereg dologra fel kell hívni a betegek figyelmét, legfőképpen a szűrővizsgálatokra. Tudom, hogy Észak-Európában a méhnyakrák szűrésre hányan mennek el egy évben, és azt is tudom itthon hányan, sajnos nem mi vagyunk a győztesek. Emlőszűrésre talán egy kicsit többen jelentkeznek, de még mindig nem annyian, amennyien kellene. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, korai stádiumban kell felfedezni a betegségeket.
- Mit gondol, itthon nem ismerik a megelőzés lehetőségeit, vagy nem törődnek vele?
- Szerintem talán ismerik, és ebben a háziorvosoknak lenne óriási feladata, hogy figyelmeztessék a betegeket, főleg abban a korban, amikor fontos lenne a szűrés, vagyis például az emlőrák és a méhnyakrák esetében 40 év felett. Azok a háziorvosok, akik ezt komolyan veszik, azok a betegeiket figyelmeztetik és szűrésre küldik. Sokan sajnos valóban nem foglalkoznak ezzel, így mind nekünk orvosoknak, mind a médiának sok feladatunk van még.
- Egyetért azzal, hogy sokan azért csukják be a fülüket, mert a rák tabutéma?
- Ez is benne van: ha nem tudok róla, akkor nincsen. De ez talán már nem annyira jellemző. Szerencsére sok a médiamegjelenés a témáról, és egyre több meséli el a történetét, de ugyanakkor sajnos még mindig nagyon sokan dugják homokba a fejüket. Amikor egy beteg előrehaladott stádiumban érkezik hozzám, próbálom kideríteni miért késett, hogyan csúszott el, milyen a családi háttere. A betegek nagy része inkább magát okolja és elkeseredett, ilyenkor a további együttműködés és lelki támogatás érdekében onkopszichológus segítségét is kérem.
- Egy rákellenes nap után érezhető-e, hogy többen érkeznek, vagy nincs semmilyen összefüggés?
- Hogyne volna érezhető, ezeknek a napoknak igenis van jelentőségük a szűrések igénybevételénél. Erre példa például a prostata PSA szűrések növekvő száma.
- Kérem foglalja össze röviden, mi ennek a napnak a legfőbb üzenete?
- Foglalkozzunk magunkkal, foglalkozzunk a környezetünkkel, és ne menjünk el egymás mellett. Ha látjuk, hogy a szomszédunk erősen lefogyott, hogy rosszabbul néz ki, akkor ne menjünk el mellette, hogy az ő dolga, de próbáljuk meg figyelmeztetni, érdeklődni nála.
- Mit gondol, mire fogékonyabb a magyar közvélemény a betegség megelőzésére, vagy a már diagnosztizált betegek segítésére?
- Szerintem inkább a diagnosztizált betegekre figyelünk jobban, mert ott több a sikerélmény, a sajtó is többnyire ezeket meséli el. Ez persze jó is, mert ezen keresztül az emberek korábban figyelnek oda önmagukra, de látványosabb a sikerélményeket mondani, mint azt sulykolni, hogy rendszeresen menjünk szűrésre, ahol esetleg sorba kell állni.
- Lát-e a rákkal kapcsolatban valami olyan tévhitet, ami meggyökeresedett a magyar társadalomban?
- Igen, azt, hogy aki rákos, az meg fog halni. Ez ugyanis alapos tévhit, mert olyan, eddig halálos betegségek váltak krónikus betegséggé, mint a vastagbélrák vagy az emlőrák. Úgy gondolom, azon a hozzáálláson kellene változtatni, hogy ha rákos vagyok, akkor inkább hagyjanak engem csöndben meghalni. Nem, küzdeni kell tovább és tovább és abban van feladatunk, hogy meggyőzzük a betegeket, vállalják a harmad, negyed, többedvonalbeli kezeléseket is az időnként nehezebben uralható mellékhatások ellenére is. Abban kell erősítenünk a betegek hitét, hogy a család mellettük van, segíteni akar. Semmi sem fontosabb annál, hogy minden helyzetben érdemes küzdeni!