60 éve történt az első veseátültetés Magyarországon

Hatvan esztendeje, december 20-án hajtották végre Magyarországon az első veseátültetést. A műtét sikeres volt, a beteg még 79 napig élt az öccsétől kapott, a méreganyagokat kiválasztó szervvel, amely nélkül napokon belül meghalt volna.

A világunk dolgai az orvos szemével – nem csak rezidenseknek című előadássorozat az intézmény újonnan indult Sebészeti Osztályának vezetőjéhez köthető, aki külföldi munkák után tért vissza, és vette át az osztály vezetését. A december 20-án tartott előadást Németh András (1924 – 1999) professzor emlékének szentelte, aki az első veseátültetést végrehajtotta Magyarországon. A szegedi klinikán éppen hatvan esztendeje elvégzett műtéttel a nagyon előkelő, nyolcadik helyet szereztük meg Európában. Ugyanakkor a korabeli módszerekkel nem tudták hosszú távon biztosítani, hogy a beteg szervezete ne lökje ki a kapott szervet, így a 26 éves Szabó István végül a kezdeti javulás után, a műtét utáni 79. napon elhalálozott.

Ennek ellenére a magyar orvostudomány egyik legnagyobb eredménye volt ez a beültetés. Amellyel, mint azt a veseátültetéseket ismertető előadásában Langer főorvos úr is elmondta, olyan országokat előztünk meg, mint a Német Szövetségi Köztársaság, ahol 1963-ban került sor az első ilyen műtétre. Pont abban az esztendőben, amikortól hosszas kísérletezés után rendelkezésre állt a kilökődést megakadályozó gyógyszer is.

Az első ilyen műtétet még a Szovjetunióban végezték el, 1933-ban Jurij Voronoj (1896 – 1961) ültette be a beteg combjába egy halott ember egészséges veséjét. Franciaországban 1951-ben próbálkoztak vele, 1956-ban pedig Norvégia következett, de a kilökődést hosszabb távon sehol sem tudták ekkor még megakadályozni. Az átültetések és a dialízis kezelés felfedezése előtt a vesebetegek kínos halálra voltak ítélve, ezért az orvostudomány régóta kereste a megoldást a problémára. Ullmann Imre (1861 – 1937) például Bécsben egy kutyának a veséjét annak a nyakára ültette át, és a kiválasztó szerv működőképes maradt.

A sikerhez kellett aztán Alexis Carrel sebész érvarrási technikája, amelyért később orvosi Nobel-díjat is kapott. Langer Róbert az előadásában kitért arra is, hogy Carrel a díj átvételekor tartott beszédében megemlítette a magyar Ullmann Imre kutatásait is. Az 1951-es francia kísérlet során egy balesetet szenvedett, veséjét összezúzó ácslegénynél, miután kivették a roncsolt szervet, kiderült, hogy nincs neki másik. Ezért aztán az anyja egyik veséjét kapta meg Jean Hamburger (1909 – 1992) orvos közreműködésével.

 

A magyar veseátültetést végrehajtó Németh András 1951-ben került a szegedi kórházba, mint gyakornok, és mindjárt szerkesztett is egy olyan művese kezelésekre alkalmas szerkezetet, amellyel már 1945 óta kísérleteztek Magyarországon. 1962 tavaszán pedig lehetőséget kapott arra, hogy fél évig a kérdés egyik angol szaktekintélye mellett dolgozhasson. Ahol kezdetben ő is kutyavesék átültetésével foglalkozott, majd visszatérvén Szegedre, lehetősége nyílt az emberen végzett műtétre is.

Ehhez Langer doktor szerint mindenképpen kellett a klinika vezetőjének, Petri Gábor professzornak a segítsége is. Végül a főorvos lesz az, aki a donor veséjét a szomszédos műtőasztalon kiemeli. A donor, az előadás második részében meg is szólaló, akkor 21 éves Szántó László volt. Akiből Petri doktor egy 40 centiméteres vágáson keresztül vette ki a bátyja számára nélkülözhetetlen szervet. (Most Langer doktor szerint jórészt laparoszkópiával történik, tehát minimális sebekkel, hegekkel jár csak az eljárás.)  A vese végül 66 percet töltött szervezeten kívül, ennyi idő után került csak be Szántó István szervezetébe.

Ennek ellenére két óra múlva már működött is, és vizeletet választott ki. A műtétről Szegeden csak az tudott, aki részt vett benne, a Dél Magyarország december 31-én közölte röviden a szenzációt. Amely már január elsején a Daily Worker lapban is megjelent. Mégpedig pontos információkkal a cikkben. Langer doktor azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a szakma, jelesül egy miskolci professzor feljelentést tett ezután azzal, hogy Szegeden megcsonkítottak egy élő, egészséges embert.

Ez jelezte is valahol, milyen pályát fut majd be a paraszti származású Németh András. Aki 1966-ban készült el a kandidátusi értekezésével, de aztán többször is elutasítják álláspályázatait. Akit a korra jellemző módon meghurcolnak azért is, mert amatőr filmesként 1956-ban felvételeket készített Szegeden. Aki végül a háttérbe szorítás miatt az alkoholizmusba menekül, el is válik. Csak második felesége, a szegedi baráti társaság, a tiszai evezések, no és az élsportolói múltja (rúdugró volt, 370 centiméteres országos csúccsal – még homokra érkezve) tartja benne a lelket.

Így aztán az orvoslás mellett rövidfilmeket is forgat, és jelentős a szépírói munkássága is. Második világháborús visszaemlékezéseit a Tétova esztendő című könyvében írja meg. A díjak is sokáig elkerülik, az 1961-ben kapott Kiváló Újító elismerés után 1998-ig kellett várnia. Ekkor lett a Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjének büszke birtokosa. Szegeden halt meg a klinika urológiai osztályáról nyugdíjazva, címzetes egyetemi tanárként, 75 évesen.

Az előadás második részében a most 81 éves donor, Szántó László beszélt a műtét előzményeiről, a családjáról, bátyja betegségéről és a műtét utáni időszakról. Egy állomásfőnök és egy pedagógus gyermekeiként nyolcan voltak testvérek, és amikor felcsillant a lehetőség a műtétre, természetesen mind a heten jelentkeztek donornak. Szántó László, aki ekkor a fővárosban dolgozott nyomdai lakatosként, lett végül kiválasztva. A műtét lehetőségét nővére, az ügyvédként dolgozó Szántó Gabriella teremtette meg azzal, hogy hallott az Angliából éppen visszatért Németh Andrásról.

 

A 26 éves „recipiens”, tehát a befogadó Szántó István szintén lakatosként dolgozott, az 1962-es évben alapított családot, és ahogyan öccse visszaemlékezett arra az időre, már a mézeshetek után jelentkezett nála az egyre súlyosabbá váló kór. Amely egy-egy művesekezelés előtt már eszméletvesztést, és rettenetes fájdalmakat is hozott, de tudták azt is, hogy igazából átültetés nélkül nem tudnak rajta segíteni. Eljutottak odáig, hogy a Rókus Kórházból már hazaküldték, meghalni.

Ekkor vállalta el főnöke hathatós támogatásával Németh doktor a műtétet, amihez először egy „steril szobát” kellett kialakítani, nehogy bármilyen kórság megtámadhassa a recipiens legyöngült, ráadásul a kilökődést megakadályozandó, állandóan sugarazott, így lecsökkent immunképességű szervezetét. Az önként jelentkező ápolók nem is hagyhatták el ezt a részleget, hat órás váltott műszakokat teljesítettek a beteg mellett. Akit a donorral együtt katolikus pap készített fel az előtte álló megpróbáltatásokra. Még a műtét előtt készült egy megható hangfelvétel is mindkettőjükkel, amit most Szántó László le is játszott a közönségnek.

A donor visszaemlékezett a műtéti altatásból való ébredésére is. Amikor egy „steril” nővérke állt az ágya mellett egy üvegcsével. Amiben az a vizelet volt, amit az ő veséje választott ki a bátyja testében. Gyorsan gyógyultak aztán mindketten, majd Szántó László el is hagyhatta a kórházat, hazatérhetett szüleihez Vésztőre erősödni, mielőtt újra munkába állt volna. Az utolsó telefonbeszélgetésükre 1963. január 11-én került sor. Ekkor bátyja éppen zöldborsólevest és két fánkot ebédelt, és úgy érezte, hogy a kapott vese „beilleszkedett”, és ezzel nagyon sokáig élhet majd.

Pedig nem ez történt, a sugarazás egy idő után hatástalanná vált és megindult a kilökődés végzetes folyamata. Látva a veszélyt, Németh doktor angliai professzorához fordult segítségért, aki küldött is egy kísérleti stádiumban lévő kilökődés gátlót. Még Szántó László ment ki érte Ferihegyre, majd egy Szegedre tartó vonat mozdonyvezetőjén keresztül jutott el a kórházba. Ahol viszont nem merték beadni a gyengülő recipiensnek, attól tartva, hogy a korábbi feljelentés után majd törzskönyv nélküli szer használata miatt, kuruzslásért veszik elő őket.

Végezetül a végül mérnökként nyugdíjba menő Szántó László elmondta, hogy az a régi, 60 évvel ezelőtti december–január volt a legszebb, legtisztább szakasza az életének. És természetesen újra felajánlaná az egyik veséjét testvérének. Németh doktortól pedig egy idézetet is kapott a közönség. Szerinte az úttörők a tudományos életüket arra áldozták, hogy meggyőzzék az orvostudomány képviselőit, hogy ez egy olyan eljárás, ami biztosan előbb-utóbb eredményes lesz. Ebben a folyamatban benne lenni az olyan, mintha a teremtésben venne részt az ember.    

 

(Cikkünk a Magyar Hírlapban megjelent összefoglaló átvétele)